Lassan két éve, hogy magyar nyelven is megjelent Andre Agassi – Open (Nyílt) című önéletrajzi könyve.
Eddig nem sikerült a kezembe venni, de most igen, és ezt az 528 oldalas
remekművet elolvasva elmondhatom/leírhatom, hogy belebolondultam ebbe
az alkotásba, mint André Steffi Grafba. Zseniálisan fogja meg a könyv írója azokat a katartikus pillanatokat, amik meghatározták a teniszvilág David Beckhamjének
életét és pályafutását. A manapság „trendé” vált önéletrajzi alkotások
közül az első helyek valamelyikén biztosan helyet foglal, legalábbis
nálam, biztosan. Egy igazán kerek(-perec) mű, akár egy tenisz-labda.
Az első oldalakon máris kapunk egy pozitív-hidegzuhanyt a 2006-ban visszavonult Agassitól, ugyanis megtudjuk, hogy gyerekkorában gyűlölte a teniszt!
Ilyenkor azért keressük magunkat és a gondolatainkat, de ahogy haladunk
tovább a könyvben, minden felvetődő értetlenkedő kérdésünkre választ
kapunk. Megtudjuk, hogy édesapja vaskezűen irányította, és nem akarta
hagyni, hogy drága kisfia elfuserálja tehetségét.
André előbb utóbb látta az életének egy viszonylag korán eljövő pontján, hogy neki teniszjátékosnak kell lennie, más választása nem nagyon lesz, ha pénzt akar keresni. Innentől ez vitte előre az életét, és ami a legdurvább, hogy a hullámvölgyekből is ki tudott mászni, és a teniszezőkhöz képest sokkal idősebben, még harminc év fölött is olyan tornákat tudott nyerni, mint még előtte soha senki.
Érdekesség,
hogy a könyv fele tele van teniszmérkőzések leírásával, de ezek a
mérkőzések is úgy jönnek át, mintha ott lennél a lelátón. A nyolcszoros
GS-győztes Agassi könyvében jelentős szerepet kapnak családtagjai,
edzői, barátai, az első és második felesége. Az egész „igaz” történetben
megcsodálhatjuk, hogy milyen nagy tiszteletet érez a szorosan körülötte
élő emberek iránt. Teljes mértékben átjön a könyvből, hogy mekkora szíve is van ennek a lázadó és tökős ex-teniszezőnek. A divat és
-kis túlzással- teniszdiktátornak nevezhető agresszív magatartása a
saját félelmei elnyomásához kellettek, hogy le tudja győzni saját magát,
és ellenfeleit.
Olyan dolgokra is fény derül, hogy Boris Becker csókokat „küld” Aggasi akkori feleségének, Brooke Shieldsnek (biztosan csak viccből...). Pete Samprast, a legnagyobb riválisát (aki ellen 34-szer lépett pályára, ahol 20-14-re Sampras felé billen a mérleg) pedig így jellemzi: "... robotszerűbben beszél, mint egy papagáj. Irigyeltem az unalmasságát, a lélektelenségét. Egyszer fogadtunk edzőmmel, Brad Gilberttel,
hogy Pete mekkora borravalót adott a parkoló fiúnak, és kiderült, hogy
egy dollárt. Szóval mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek..."
A napvilágot látott dopping ügyekért is kíváncsian fogták kezükbe e könyvet az emberek, de én a negatív dolgokkal nem foglalkoztam, csak azzal, hogy a történelem egyik legjobb, és legkarakteresebb teniszjátékosát megismerjem, közelebbről. (emellett megjegyezném, hogy nem teljesítmény fokozókat használt, hanem drogokat, ám ez nem menti fel semmi alól) Beletekinthettem, és nem bántam meg, hiszen a várakozásaimhoz felért, és talán, fel is múlta azokat.
A
könyvet olvasó a végére kap egy olyan öntetet, hogy a sok negatívnak
tűnő dolog átváltozik/átalakul pozitívvá, és azzal a tudattal csukhatja
be a kötetet a teniszkedvelő (vagy akárki), hogy ezt az Agassit nem lehet, nem ne szeretni!
Andre Kirk Agassi (1970. április 29. –)
- amerikai profi teniszező. Vezette a világranglistát, 8-szor Grand
Slam-tornát egyesben. Egyike annak a hét teniszezőnek, akik pályafutásuk
során megnyerték mind a négy Grand Slam-tornát – közülük csak Rod
Laver, Roger Federer, Rafael Nadal és ő volt erre az ún. „open era”
alatt képes. Megnyerte a Tennis Masters Cup döntőjét, a Davis-kupát és
az olimpiai bajnoki címet is. Pályafutása során 17 ATP Masters Series
tornát nyert, többet, mint eddig bárki. (Wikipédia)
(képek: tumblr.com, worldpress.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése